7 lépés a jó első benyomásért

Szerinted mennyi idő alatt alakul ki az emberekben az első benyomás? Meglepő, de tudományos kísérletek is alátámasztották, hogy csupán hét másodperc alatt. Ez valljuk be, nem túl sok idő. Éppen ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy megtanuld a lehető legjobban felhasználni ezt a 7 másodpercet a pozitív első benyomás kialakítására. Nézzük tehát, mik a jó első benyomás legfontosabb összetevői.
 
7 lépés a jó első benyomásért
 
1. lépés: Érkezz időben!

Ezt akár -1. lépésnek is jelölhetnénk. Bár biztosan elcsépeltnek tűnik ez a tanács, nem lehet eléggé hangsúlyozni a fontosságát. Ha ugyanis az utolsó pillanatban esel be egy találkozóra, akkor érezni fogják Rajtad, hogy rohantál.

Bár ez jelenthetné azt is, hogy lelkiismeretességre és pontosságra törekszel, az első találkozáskor mégis inkább azt sugallja, hogy szétszórt vagy, és nem bánsz jól az időddel. Egy ügyfél sem szereti érezni, hogy akihez segítségért fordult vagy akinek megbízást adna, az egyik feladattól kap a másikig. Akkor bízzák majd Rád nyugodt szívvel a projekteket, ha látják, hogy megfelelően menedzseled a saját idődet, és képes vagy megbirkózni minden felmerülő problémával.

Érkezz inkább pár perccel korábban egy találkozóra, kalkulálj a forgalmi helyzetekkel és dugókkal, hogy még legyen időd kifújni magad, ráhangolódni az egyeztetésre és megfelelő figyelmet szentelni a másik félnek.
 
2. lépés: Mosolyogj!

Az első benyomás pozitív kialakításához az arckifejezés nagyon fontos. Hiszen egy kedves arccal sokkal jobb benyomást keltesz, mint egy ideges, netán mogorva arccal.

Az amerikaiak 48%-a úgy gondolja, hogy a mosoly a legemlékezetesebb az első találkozásokon. Azonban arra figyelned kell, hogy ne műmosolyt mutass! Ha túl szélesre húzod az ajkaidat, azzal azt sugallod, hogy mosolyod az idegességedet leplezi, vagy ami még rosszabb, arroganciára utal.

Légy őszinte, fogadd üzleti partneredet barátságosan, nyugodtan, és ha ez nehezen is megy, gondolj arra, hogy a mosoly a stressz szintjét is csökkenti, így lehet, hogy saját magadban is oldani tudod a találkozó okozta feszültséget.
 
3. lépés: A kézfogás!

A megfelelő kézfogás a bizalom kialakításához elengedhetetlen az üzleti életben. Ha úgy érzed, még tanulnod kell a kézfogás megfelelő technikáját, akkor érdemes meghallgatnod a "Mit mond Rólad a kézfogásod?" című adásunkat az Ön-és emberismeret csatornában.

Ha viszont úgy érzed, hogy profi vagy kézfogásban, akkor érdemes tesztelned! A legjobb módszer erre az, ha régi ismerőseiddel kezet fogsz és megkéred őket, mondják el a véleményüket a kézfogásodról. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy olyan észrevételekkel állnak elő, melyekre eddig nem is gondoltál. Ha pedig az derül ki, hogy tényleg profi vagy, akkor őket is megtaníthatod a helyes kézfogás technikájára.
 
4. lépés: Emlékezetes bemutatkozás

Az emlékezetes bemutatkozás az ideális kézfogással együtt jár. Figyelj arra, hogy a nevedet érthetően mondd, főleg akkor, ha nehezen megjegyezhető vagy épp nem egyértelmű a kiejtése. Fontos ugyanis, hogy később ne jöjjenek zavarba a partnereid, amikor szeretnének megszólítani.

Ha pedig észrevetted már, hogy problémába ütközöl a partnered nevének megjegyzését illetően, akkor íme egy egyszerű trükk, amely segíthet: a kézfogást követően ismételd el partnered nevét, például az alábbi fordulattal: „Örülök a találkozásnak Anna, Krisztián vagyok.” Így nemcsak azt fogja érezni a másik fél, hogy odafigyelsz rá, de Te is könnyebben tudod megjegyezni az ő nevét, miután már elismételted.
 
5. lépés: Beszélj érthetően és őszintén!

A legnagyobb hibát egy üzleti megbeszélésen azzal tudod elkövetni, ha ellenségként tekintesz az ügyfeledre, és emiatt titkolózol vagy elhallgatsz dolgokat. Fontos, hogy az együttműködőt lásd benne, hiszen ugyanazért a célért dolgoztok.

Mindig érthetően, teljes egész mondatokban és tisztán beszélj. Kutatások bizonyítják, hogy ha mélyebb hangon kommunikálsz, nyugodtabbnak fogsz tűnni és komolyabban is fognak venni. Egyenes és őszinte választ adj üzleti partnered kérdéseire és természetesen hallgasd meg a kételyeit is. Ha magától nem említi, de érzed rajta, hogy hezitál, akkor érdemes lehet rákérdezni is, hogy melyek azok a szempontok, amik aggasztják. Ha őszintén elmondja őket, esélyed van eloszlatni a kételyeket, ezért nagyon fontos, hogy tudd, mi állhat a megállapodásotok útjába.
 
6. lépés: A szemkontaktus

Fontos, hogy figyelj az ügyfeledre és fenntartsd a szemkontaktust, de ügyelj rá, hogy ne ess túlzásba! Zavaró lehet, ha folyamatosan bámulod őt, de az is, ha sokszor elkalandozik a tekinteted, hiszen ilyenkor a partnered úgy érezheti, hogy nem tudja lekötni a figyelmedet és nem tiszteled őt. Figyelj partneredre és érezni fogod, hogyan tudod megfelelően fenntartani a szemkontaktust.
 
7. lépés: A testbeszéd

Érdekes az ember testbeszéde, ugyanis pszichológusok megfigyelték, hogy a legtöbb ember ösztönösen tükrözi a beszélgetőpartnere testbeszédét. Ezt a reakciót egyébként a neuron okozza. Tehát ha valaki Rád mosolyog és Te késztetést érzel arra, hogy visszamosolyogj, azért a neuron a felelős.

A tükrözés természetesen oda-vissza irányban működik, ezért a tárgyalásokon nagy hasznát veheted. Csak figyeld beszélgetőpartnered reakcióit: ha úgy látod, hogy ő az, aki a mozdulataidat tükrözi, tehát például keresztbe teszi a lábát pár perccel azután, hogy Te ezt tetted, abból kiderül, hogy elnyerted a bizalmát. Ha viszont úgy látod, hogy a partnered szeretne a domináns fél lenni a tárgyalás alatt, akkor éppen az ő mozdulatainak késleltetett tükrözésével jelezheted neki, hogy együttműködő partnere szeretnél lenni, nem pedig a riválisa.

A tükrözés funkciónak köszönhetően azt üzenheted a partnered tudatalattijának, hogy valami közös van bennetek. De arra vigyázz, hogy ne feltűnően csináld, mert azzal éppen az ellenkező hatást érheted el!
 
Ha ezeket a tanácsokat már mind tudtad, akkor a következő lépés az, hogy figyelj a megvalósításukra. Sok olyan dolog van ugyanis, amit elméletileg tudunk, de a megfelelő pillanatban mégsem alkalmazzuk úgy, ahogyan az szükséges lenne.

Minden fontos találkozó előtt gondold át, hogyan zajlik majd a bemutatkozás, és törekedj arra, hogy a lehető legjobban használd ki azt a 7 másodpercet, mely rendelkezésedre áll a pozitív első benyomás kialakítására. Hiszen ahogy a híres amerikai szónok, Cavett Robert is megfogalmazta már: „Még sosem élt a világon olyan ember, akinek másodszor is lehetősége nyílt volna első benyomást tenni.”
 
Ha pedig szívesebben hallgatnál hasonlóan fontos témákról előadást, minthogy elolvass egy cikket, töltsd le az ingyenes MentorFM alkalmazást iOS vagy Android eszközödre az alábbi linkekről!
 

 
Letöltés:
Android
Letöltés:
Apple iOS